Nem láthatlak már többé Fél négy múlt Ártatlan álmatlan Ízeltlábú léptek Hallottam hogy siettek S hogy tűnt el mind Szétrobbant arc Világos bőrödön pír Az ablakpárkányon sírsz Fáj-e még, ha boldognak látsz Miért nem figyeltél jobban

A dolgok mentek a maguk módján, A helyes úton, szirénákkal a fejemben, Néztük egymást percekig, majd a plafont, Lógattuk a lábunkat a vákuumba, Hogy tovább zuhanjon az idő alattunk És nem mentjük meg ezt a pillanatot se, Csak elmosolyogjuk, elkortyoljuk őket, Mint amikor kérdezted, ez most melyik arcom A sok közül, pedig csak ez az egy van Ó ez a nyár is mindjárt eltelik És nem is hiányzol igazán És félek ezt a világot is összetörni Csakhogy Semmi kedvem mással lenni Ilyen kényszeredett csendben Annyi mindent akartam volna még mondani De egyre csak fogy az idő Megmutattam neked a város titkait Te pedig megmutattad magad Elárultam mindenem, Ami számított pár évvel ezelőtt (Hol vagy? Hol vagy? Találkozzunk holnap)

Mikor eltévedtem Szentendrén Vagy amikor a Margitszigeten vártalak És elkéstél, ahogy általában szoktál Nem éreztem semmit És nem tudom Miből gondoltuk, hogy nem lesz elég Vagy miből gondoltam, hogy ez különleges És mit keresek a te univerzumodban Ahol egy galaxis se hasonlít az enyéimre Csak az űr, amiben fürdenek Egy törölközőt használva A szerződésünk lassan elavul Te vedd csak fel a keresztedet Amit ledobtál pár utcával arrébb És vidd tovább, messze innen Én elhagytam a sajátom pár éve… Elszállok a súlytalanságban Míg ki nem pukkadok ott fenn… Elfelejtettelek Szentendrén Már másnap Valami tart felénk Valami fontosabb

Tegnap újra darabokra hullottam A darabok szétfolytak a csempén És árva bolhákat itattak Közben az ablaküveget figyeltem Csak egy csendes világvégét kaptunk, Unalmasat, vérnélkülit, mosóporízű szenvedéllyel És a fák nem énekeltek többé Kedvenc lidérceink is elpusztultak már Elfelejtett mesék lenyúzott bőrét rágom (Eltáncoltak az évek Savanyú vörösborfolyók mentén Miközben angolul beszélgettünk egy bolt melletti padon) És soha nem foglak megtalálni Pedig lehetnél akárki, És sosem lehet olyan életem, mint nektek És körülöttem sem maradt semmi Csak a bögrém aljára száradt horogkeresztek zümmögnek (tiétek lehet, ha annyira akarjátok) (Tengerek repkednek fejünk felett És csak sót szórnak szemünkbe A kihányt mámor már nem vigasztal) (Joghurtarcú tébolyba visz az éjjel Keresztüláramlik rajtam a nap És a kacagó halálistenek) Sokan a csend sodrásában fekszenek Mások ostoba eszmékben úsznak Romlott igazságokért Te pedig egyetlen folyóban se vagy ott Oly sokmindent elvettél És oly keveset adtál! Én pedig ürülékbe süllyedtem álmomban Ne is próbáljatok megmenteni (A bölcsek is csak a lemondásban hiszik, hogy megváltották magukat) (Ahogy te mondtad, Egy kifakult szerelem egy kifakult világban Elkopott álmok mentén húzom végig az ujjam) Csak üres siratódalok keringenek az utcalámpák körül Távolodó erdőket, hegyeket idézve De szemeidet mélyen magamba ástam Ha tudnék zongorázni Megvághatnám a világegyetem nyakát Elvesztett dalokat énekelhetnénk Bíborzöld mezőket látnék a hangodban Olyan magányos ez a gyűlölet is Kisírt szemű pornószínésznőket ölelünk át Sivatagok a könnyeink és a csókjaink (Miért van az, Hogy mindenki csak kérdez És mondd, mit ér ez mind? Ma átjöttél hozzám Mondd mi történt az éjjel Tán rosszat álmodtál? De ne is akard tudni És hogy kezdjek hozzá Hogy nincs kedvem maradni És ne is számíts rám Csak szavak mögé bújok Köztük vesztem el A szünetekben hagylak Vagy a parkettán sírva Csak próbállak szeretni Mondd, ki vigyáz majd rád Ha eltűnök ma innen S nem viszlek magammal S mondd mit ér a jóság, Ha elveszik tőlünk?) Majd elveszünk a sáskajárásban A sáskák sírnak és kicsavarják a bálványokat Csak só és szomjúság születik Pedig az elvesztett dalok ott keringenek benned Ahogy a nikotinangyalok mámoros násztánca Vagy morfinlárvák selymes nyalogatása, Meszkalinpillangók szeretkezése Olyan aprók lettünk most Bolygókat röptetünk a kertben Neptunuszcsókok, uránuszölelések Az ég egy csillogó márványtenger Papírszárnyakkal utánuk repülünk Szellemgyerekek futkároznak a padláson körbe-körbe Szilánkos hajnalaink ülnek az ablakban és várnak

Elvesztem itt Nélküled Csak én és néhány barátom Az utolsó cigarettaszálak Száll a füst Száll a füst Liszt Ferenc tér hajnalban Gyorsétteremszagban Ez vagyok én És ez vagy te Száll a füst Száll a füst Én kis panel-lelkem Ha nálam aludnál Merre jársz most Merre jársz most

Szép jó estét kívánok, én csak egy pohár vizet kérek A varratok már begyógyultak és az utcán zajlik az élet Háború kezdődött kint és veszélyes kimenni Nincs emlékem, hogy történt így nem mondhatok semmit Papírsárkány hátán jött el halál fia, lánya Égitesteket szórtak ránk, így lettem én árva Eláztunk az esőben és harcoltunk a széllel Majd tankönyveket égettünk el, hogy ne fázzunk az éjjel Miért futsz el, ha szomorú a vége És hol hagytál el, keresel az égen Dögvész száll a balatoni nyárra Míg alszik a világ, szerelem az álma Hol vagy? Miért nem vagy itt? Míg a semmiben el nem veszünk, csak gyorsulnak az órák A dolgok úgyis rendbejönnek, ha elkapjuk a sodrást Egy barátommal távoztunk, ő is ezt reméli Úgy örülök, hogy itt vagy, de inkább hagytál volna élni Amúgyis világvége van, de mit kezdjünk mi ezzel És tudom, hogy te őrült vagy, de pont ez tetszik benned

Lehet csak én ismerlek eléggé Vagy csak én láthatlak teljesen Miközben sose kerülhetek elég közel A hetek meg vannak számlálva Talán az ostoba elveid miatt Meg hogy milyen képet hagysz másokban és a világban magadról Mert az valahogy mindenkinek mindig fontosabb És valahol igazad is van De az igazság meg semmire se jó És most is csak arra, hogy leromboljon valamit Ami talán csak egy meg nem értettségre épült Hát ez a mi formánk Eső voltál Erre jártál Így tört ki egy új háború Honnan tudjam Mit hoz a vége És honnan tudnád Nem baj, ha érzed Pár szó maradt rólad, félkövér Betűkkel hozok rád pár rossz mesét És ma éjjel befoltozom A köztünk tátongó repedéseket Nem maradtál Nem maradtál Velem a szégyen holt-tengerén Honnan tudjam Mit kéne lépnem És honnan tudnád Mit mondtál le Megbántottalak volna De mindegy most már Inkább csak hallgatlak Amíg még mosolyogsz rám A titkaimat pedig Felrakom a legfelső polcra

Ócska világ Úgy táncol az éjjel Táncolok én is a végtelenbe Gyűlölet szájában Hordjuk a népet Át a folyón és mindenki részeg Néztelek távolról Láttam az arcod A többieké közt Nincs benned semmi Futottam utánad Kátrányt köhögve A városon körbe Az aszfaltba veszve Ne-hagyj-itt-arc Szappanbuborékszerelem Céltalan, rövid életű – nem ment meg minket Megtaláltál Az utolsó nap Ma elveszünk mind Ne engedj el többé